Vissza
0 Kosár
Nincs termék a bevásárlókosárban.
Keresés
Filters
Preferenciák
23%
Teljes leírás
1947. Két rendőrgyilkos esete kavarta fel a közvéleményt. Az egyik Sántha Dezső és szerelme, az énekes-táncosnő, Németh Marica szerelmének története, róluk szól ez a regény. Sántha – másnéven Angelo - a pesti Broadway kedvence volt: hivatásos artista és táncos, a nők bálványa, dzsigoló, aki a késő délutáni órákban betörni járt, hogy az éjszaka koronázatlan királya lehessen és busásan megvendégelje, ajándékokkal halmozza el híres színész barátait. Menekülés közben agyonlőtt egy nyomozó tisztet, ezért kötél általi halálra ítélték. De mert a kékcédulás választás évében már mindent átszőtt a politika, Marica is – bár addigra már szakítottak – sokáig viselte barátja gaztetteinek következményeit: eltiltották a színpadtól, s mert nem vállalta, hogy a politikai rendőrség informátora legyen, internálták Kistarcsára, majd szabadulása után még sokáig fizikai munkával tartotta fenn magát. A dokumentumokra épített, izgalmas bűnügyi regény olvasmányosan mutatja be a kort, ismert és ismeretlen szereplőivel, megjelenítve a közélet figuráit is.
Köves József (1938-)

A betörő és a dizőz

Teljes ár
2 500 Ft
1 925 Ft
Termék részletes adatai
Szerző
Köves József (1938-)
ISBN
9786156188304
Nyelv
magyar
Megjelenés éve
2023
Méret
174, [1] o.
Kiadó
K.u.K. K.
Cikkszám
3001081945

Darabszám