Teljes leírás
A jelen kötet szerzője arra szeretné ráébreszteni a társadalmat, s azon belül is kiemelten a nőket, hogy az alkohol fogyasztásával a korábbi alárendelt státuszokat, a férfiaktól való függőségüket csak még inkább megerősítik. Amikor úgy érzik, hogy most végre szabadon rendelkezhetnek testük felett, nem szólhat bele abba senki, hogy hol buliznak, mit és mennyit isznak, milyen drogokat fogyasztanak, éppen ezen új függőség révén dobják sutba a feminista mozgalmak keserves harcokkal kivívott eredményeit. A szerző sikeres könyvelőként és közgazdászként, majd üzletasszonyként az amerikai társadalom csúcsára került, s mindazt elérte és megkapta, amit e társadalom csak fel tudott kínálni. Mégis a sokadik lerészegedés után értette meg, hogy évtizedekig tévúton járt, s hogy önként mondott le a szabadságról, a józanságról, belekerülve ebbe az önpusztító mókuskerékbe.