Teljes leírás
2019-ben jelentkezett önéletrajza első kötetével Szabó Márton filozófus, politológus, társadalomtudós. A temető csillagai (az Új Könyvek nem ismertette) élete első húsz évét mutatta be, mely a Novaj nevű faluban és Egerben telt. A kötet a L’Harmattan gondozásában látott napvilágot, csakúgy, mint a most megjelenő folytatás – Szabó Márton életének következő két évtizedéről. 1962 szeptemberében jelentősen megváltozott a szerző élete. Az egri Dobó István Gimnázium paraszti származású diákját ugyanis felvették az ELTE Bölcsészettudományi Karára, magyar–népművelés szakra, így – ahogy fogalmaz könyvében – „a tehén fara mellől” került a nyüzsgő fővárosba, sőt az ország első számú egyetemére.