„Az élet magától értetődő alapja, nevezetesen a tengerek örökkévalósága” – így jellemzi Karl Jaspers az ember tengertapasztalatát, azt a misztériumot, misztikus rajongást, amelyet a megdöbbentett emberből a végtelen víz látványa kivált. Az idézetet Tillmann József Adalbert legújabb könyvéből emeltük be a recenzióba, mivel ez, amellett, hogy a szerzőnek kiemelten fontos volt, könyve első fejezetét is zárja, tömör foglalatát nyújtja mindannak, amiről a neves esszéista szeretne valami lényegit átadni leendő olvasóinak. Tillmann a tenger fenséges rejtélyét járja alaposan körül, a tér ismeretlenségét, a megtapasztalható végtelent, amely újabb és újabb generációkat ösztönöz arra, hogy dacoljanak vele, hogy merjék és akarják áthágni saját korlátaikat, amelyek annyira emberré tették eddig őket. Miközben a szerző megcsillogtatja kultúr- és művelődéstörténeti ismereteit, betekintést enged abba, milyen is egy kiváló esszékötet a 21. század harmadik évtizedének nyitányában, élményei és benyomásai mellett kortárs alkotók képeit is közelebb hozza olvasóihoz.